A magyar női vízilabda-válogatott a középdöntőben folytathatja a szereplését az Európa-bajnokságon, miután kikapott a címvédő oroszoktól.
.jpg)
Eredmény - Vízilabda-Eb, A csoport, 3.forduló
Oroszország-Magyarország 12-9 (3-1, 4-5, 4-1, 1-2)
A magyar góldobók: Keszthelyi 4, Drávucz, Bujka, Tóth, Antal, Kisteleki H. 1-1
Összefoglaló: A csoportelsőség megszerzése volt a tét női pólósaink számára az eindhoveni Eb-n, de a feladat nem volt egyszerű, hiszen a címvédő oroszok vártak a mieinkre.
Mindkét együttes hibátlan volt eddig, nekünk egy döntetlen is elég lett volna a biztos elődöntőhöz. Sok hibával kezdett Merész András együttese, az oroszok az első negyed után 3-1-re elhúztak. A meccs felénél már csak egy gól volt a hátrány, a támadójátékunk hatékonyabb volt, ellenfelünk nem tűnt sebezhetetlennek.
A folytatásban azonban - hiába védett nagyszerűen Gangl - növelték előnyüket az oroszok, az utolsó negyed előtt már négy góllal elhúztak. Nagyot küzdöttek a mieink, de nem találtuk az ellenszert az orosz védelem ellen. A címvédő végül 12-9-re nyert, ezzel Oroszország már elődöntős, a mieinkre pedig csoportmásodikként egy középdöntős mérkőzés vár a négy közé kerülésért.
Később az is kiderült, hogy a magyar csapat ellenfele Spanyolország lesz a negyeddöntőben, kedden.
Eredmények, további program
A csoport:
Oroszország-Magyarország 12-9 (3-1, 4-5, 4-1, 1-2)
Hollandia - Nagy-Britannia 12-6 (1-2, 5-3, 4-1, 2-0)
A végeredmény: 1. Oroszország 9 pont, 2. MAGYARORSZÁG 6, 3. Hollandia 3, 4. Nagy-Britannia 0
B csoport:
Olaszország-Németország 18-12 (4-3, 7-3, 4-3, 3-3)
Görögország-Spanyolország 8-6 (3-0, 0-3, 3-1, 2-2)
A végeredmény: 1. Görögország 9 pont, 2. Olaszország 6, 3. Spanyolország 3, 4. Németország 0
A további menetrend:
kedd, negyeddöntő:
Magyarország-Spanyolország 19 ó
Olaszország-Hollandia 20:30
a 7. helyért:
Nagy-Britannia - Németország 17:30
Az élő, szöveges közvetítést az alábbiakban olvashatják!
Vége a mérkőzésnek, az orosz válogatott csoportelső és elődöntős, miután 12-9-re legyőzte a mieinket. A magyarok a középdöntőben folytatják, ahol még ki lehet harcolni a négy közé kerülést.
8. PERC: Ivanova lövését védi Gangl a legvégén.
7. PERC: Az oroszok sem szereznek újabb gólt, győzelmükhöz azonban már nem férhet kétség. Nagy a küzdelem, fáradnak a játékosok.
5-6. PERC: Keszthelyi büntetője a kapusról megy mellé, nem tudunk közelebb zárkózni.
4. PERC: Innen már gyakorlatilag lehetetlen felállni az oroszok ellen, Kisteleki azért még bevág egy büntetőt. 9-12! Hátha...
3. PERC: Emberelőnyben támadhattunk, de elszalasztottuk a lehetőséget. Ivanova viszont hatalmas gólt lő, 8-12.
2. PERC: Keszthelyi negyedik gólja, 8-11!
1. PERC: Az oroszok támadhattak először, de nekik már nem sürgős.
Úgy tűnik, vasárnap még nem kerülünk az elődöntőbe, mert távolodik a csoportelsőség. Négy gólos a magyar csapat hátránya, ezt kellene ledolgozni az utolsó negyedben.
8. PERC: Nem találjuk a fogást az orosz védelmen, marad az eredmény.
7. PERC: Kezd elúszni a hajó, Fedotova gólja után már négy gól a hátrány. 7-11. Merész András időt kér.
6. PERC: Elváltjuk magunkat, Antonova pedig büntet. Nem lehet ennyit hibázni. 7-10.
5. PERC: Ötméteresből lövünk gólt, Antal Dóra értékesíti a büntetőt. 7-9!
4. PERC: Gangl piszkálja ki az orosz próbálkozást, ellenünk viszont kontrát fújnak.
3. PERC: Három van már közte, időkérés után emberelőnyből szereznek újabb gólt az oroszok. 6-9.
2. PERC: Kimaradt magyar emberelőny után Fedotova szép gólt lőtt, bár nekünk nem tetszett. 6-8.
1. PERC: A ráúszást elveszítjük, de eredménytelen az orosz támadás.
Félidejéhez érkezett a meccs, egygólos hátrányban vagyunk. Nem lehetetlen feladat megnyerni ezt a találkozót, de legalább a döntetlenre megvan minden esély.
8. PERC: Hátrányban voltunk, de kapufára pattant az orosz próbálkozás. Aztán Keszthelyi lő nagy erővel, a kapufáról a képzeletbeli gólvonal mögött ér vizet a labda. 6-7! Gangl még véd egy nagyot.
7. PERC: Lefordultak az oroszok rólunk megint, és ismét két góllal vezetnek. 5-7.
6. PERC: Emberhátrányban Gangl előbb szépen hárít, de Ivanova lövésével szemben már tehetetlen. 5-6.
5. PERC: Gyönyörű játék, Tóth Ildikóra jön ki a ziccer, nem is hibázza el. 5-5, egyenlítettünk!
4. PERC: Góól! Emberfórban Keszthelyi lövi ki a hosszút, már csak egygólos a hátrány! 4-5! Gangl nagyot véd a másik oldalon!
3. PERC: Bujka került helyzetbe, de védett az orosz kapus.
2. PERC: Kontrát fújnak ellenünk, az oroszok pedig lefordultak, és belőtték a ziccert. 5-2 oda. Keszthelyi nagy gólt lő, 3-5!
1. PERC: Elhoztuk a labdát, majd centerből Bujka gólt lő! 2-3! Az oroszok azonban egyből visszaállítják a különbséget, 2-4.
Vége az első negyednek, az oroszok vezetnek, de nem tűnnek sebezhetetlennek. Sok hibával játszunk, ezen javítani kellene.
7-8. PERC: Fegyelmezetten védekeznek az oroszok, nem tudunk közelebb férkőzni.
6. PERC: Prokofyeva ejtését Gangl nem tudja hárítani, 3-1 az oroszoknak.
5. PERC: Ivanova a kapufára ejt, megúsztuk.
4. PERC: Jól játszottuk meg az emberelőnyt, de nagyot védett az orosz kapus. Ötméteres, Drávucz bevágja. 1-2!
2-3. PERC: Eredménytelen támadások után újabb orosz gól, 0-2.
1. PERC: Az oroszok elhozzák a labdát, és Fedotova révén meg is szerzik a vezetést, 0-1. Kihagytunk egy ötméterest.
Hamarosan kezdődik a mérkőzés, már egy döntetlen is elég lenne nekünk a csoportelsőséghez. Az oroszok nagyon erős csapatot alkotnak, az Eb címvédői.
Közben férfi kéziseinkért is szurkolhatunk, a magyar csapat Izland ellen meccsel az Eb-n!
A magyar válogatott kerete
Kapusok: Bolonyai Flóra, Gangl Edina
Mezőnyjátékosok: Antal Dóra,Bujka Barbara, Csabai Dóra, Drávucz Rita, Illés Anna, Keszthelyi Rita, Kisteleki Hanna, Menczinger Kata, Szücs Gabriella, Takács Orsolya, Tóth Ildikó
Szövetségi kapitány: Merész András
Előzmények: Az elődöntőbe jutás a tét a magyar női vízilabda-válogatott számára az eindhoveni Európa-bajnokság vasárnapi összecsapásán. A britek elleni fölényes győzelem, valamint a házigazda hollandokkal szemben elért egygólos siker után az orosz csapattal mérkőznek meg Merész András tanítványai.
Az oroszok a mieinkhez hasonlóan két győzelemmel, százszázalékosan állnak a csoportban, így mindkét együttes biztos továbbjutó, de a csoportelsőség kérdése még nyitott. Aki az első helyen végez a kvartettben, egyből az elődöntőbe kerül, így nagy a tétje az összecsapásnak.
Amennyiben a magyar csapat vereséget szenved, még játszania kell a legjobb négy közé kerülésért, de remélhetőleg ezt sikerül elkerülni, és ismét jó teljesítménnyel rukkolnak elő Drávuczék.