Liverpoolban marad Pepe Reina

A z FC Liverpool gyenge szezonja ellenére a spanyol kapus meghosszabbítja szerződését a csapatnál.

Liverpoolban marad Pepe Reina

A 27 éves spanyol kapus arról számolt be, hogy szóban már megállapodtak az új kontraktusról, amelyet várhatóan a jövő hónapban írnak alá.

"Nagyon jól érzem itt magam, és a klub is elégedett velem. Beszéltem a családommal is, és arra jutottunk, hogy nincs olyan hely, ahol jobb körülmények várnának minket" - mondta a Villarrealtól 2005-ben megszerzett hálóőr, aki ugyanakkor hozzátette, reményei szerint megerősítik a keretet, hogy az együttes a mostani szezonnal ellentétben versenyképes legyen a Chelsea-vel és a Manchester Uniteddel.

A Liverpool a tavalyi második helyezés után abban bízott, hogy 1990 után ismét bajnok lesz, ugyanakkor idén nem tud beleszólni a Premier League első helyéért zajló küzdelembe, mindössze ötödik a tabellán. A Bajnokok Ligájából - a Debrecen csoportjában - kiesett, s csütörtökön egygólos hátrányból várja az Európa Liga nyolcaddöntőjének visszavágóját a francia Lille ellen.

Ajánlott lapok:

A rovat korábbi hírei

Tegnap

Korábbi hírek

Olvasta már?

    Szavazás

    Ki a focipályák legnagyobb színésze? Kapcsolódó írásunk itt.

    0 (0%)
    0 (0%)
    0 (0%)
    0 (0%)