A Sunderland menekül a kiesés elől

Fülöp nélkül nyert a Sunderland, a Pompey helyzete reménytelen.

A Sunderland menekül a kiesés elől

Két Premier League-mérkőzést is játszottak kedden este, mindkét találkozót korábbi fordulókból halasztották el.

A Sunderland Darren Bent második félidőben elért mesterhármasával simán győzte le a Bolton Wandererst. A mérkőzés fordulópontja a 74. percben a boltoni Sam Ricketts tizenegyest érő kiállítása és piros lapja volt, hiszen a büntetőt Bent bevágta, innentől kezdve pedig a vendégcsapat helyzete reménytelenné vált.

A Sunderland ezzel a 16. helyről előreugrott a tizenharmadikra, és lélegzetvételhez jutott a kiesés elleni küzdelemben.

A hétvégi FA-kupa összecsapás ismétlődött meg a Portsmouth és a Birmingham City között, de az akkori Portsmouth-sikerért most visszavágott a Birmingham. A vendégek jól tartották meg az első félidőben megszerzett előnyüket, hiszen a birminghami Jerome két góljára Kanu csak az utolsó pillanatokban tudott válaszolni.

Eredmények:

Premier League

21. forduló, elhalasztott mérkőzés:
Sunderland–Bolton 4–0 (Campbell 1., Bent 64., 74., 88. – a másodikat tizenegyesből)

22. forduló, elhalasztott mérkőzés:
Portsmouth-Birmingham City 1-2 (Kanu 90., ill. Jerome 16., 42.)

Ajánlott lapok:

A rovat korábbi hírei

Ma

Tegnap

Korábbi hírek

Olvasta már?

    Szavazás

    Ki a focipályák legnagyobb színésze? Kapcsolódó írásunk itt.

    0 (0%)
    0 (0%)
    0 (0%)
    0 (0%)