2013. május 25. - Orbán, Gergely

Facebook

Csak Czink örülhetett Wimbledonban

  • 2012.06.26. 18:43
  • |
  • Frissült: 2012.06.27. 09:09

Mindössze negyven percig tartott Czink Melinda első fordulóbéli mérkőzése Wimbledonban. Egyesben Arn Gréta, párosban pedig Babos Tímeabúcsúzott.

Csak Czink örülhetett Wimbledonban
Czinkre Serena vár (AFP)

A 23 éves svéd Larsson volt az ellenfele Czink Melindának az angol nyílt teniszbajnokságon. Az első játszmában játékot sem engedélyezett neki a magyar teniszező.

A másodikban legalább 2 gémet el tudott csípni, de így is magabiztosan lépett tovább Czink a következő körbe, ahol egy sokkal nehezebb mérkőzésen kell bizonyítania: a négyszeres wimbledoni bajnok, Serena Williams lesz az ellenfele.

"Végig jól játszottam, önmagamhoz képest is kiválóan" - mondta győzelme után a magyar játékos. "Azt hiszem, annak köszönhetem a sikert, hogy végig következetesen betartottam az edzőm utasításait, ha kellett az alapvonalon játszottam, ha kellett, mentem fel a hálóhoz röptézni."

Érdekesség, hogy Babos Tímea az első fordulóban aratott egyesbéli sikerét követően összetalálkozott Nadja Petrovával, akivel majd a második körben is összecsap szólóban.

Petrova Kirilenkóval párban küzd a női páros versenyben, és a magyar lánynak az olasz partnerével még meg kellett hajolnia a nagyobb tudás előtt.

A tornán induló harmadik magyar hölgy, Arn Gréta két szettben kapott ki az orosz Galina Voskoboevától, így már az első körben búcsúzni kényszerült.

Ami a keddi további egyes meccseket illeti: magabiztosan lépett tovább az amerikai Serena Williams, a francia Bartoli, az amerikai Lepchenko.

A férfiaknál Feliziano Lopez búcsúja meglepő, igaz, őt a már rutinos Nieminen verte ki. Jo-Wilfried Tsonga a szebb napokat megélt egykori wimblledoni győztes ausztrál Lleyton Hewittot ütötte ki.

Győzött a Roland Garros győztese, a spanyol Rafael Nadal is, akit csak az első játszmában szorongatott meg az olasz Bellucci.

Eredmények - Wimbledoni teniszbajnokság, 1. forduló

Női páros:

Kirlienko, Petrova (orosz) - Babos, Brianti (magyar, olasz) 6-3, 6-0

Férfiak:

Tsonga (francia) - Hewitt 6-3, 6-4, 6-4
Nadal (spanyol) - Bellucci (olasz) 7-6, 6-2, 6-3
Jaziri (tunéziai) - Zopp (észt) 4-6, 4-6, 6-3, 6-4, 9-7
Soeda (japán) - Kunitsyn (orosz) 6-3, 6-2, 6-1
Nieminen (finn) - Feliziano Lopez (spanyol) 7-6, 3-6, 7-6, 6-4
Lacko (szlovák) - Ungur (román) 7-6, 6-1, 6-3
Garcia-Lopez (spanyol) - Roger-Vasselin (francia) 6-7, 6-3, 7-6, 5-7, 10-8
Murray (brit) - Davigyenko (orosz) 6-1, 6-1, 6-4 
Del Potro (argentin) - Haase (belga) 6-4, 3-6, 7-6, 7-5  
Dmitrov (orosz) - Andersen (dán) 7-5, 7-6, 6-7, 6-3 
Cilic (horvát) - Stebe 6-4, 3-6, 6-3, 6-2
De Sheeper - Bachinger 6-4, 6-2, 6-2
Baghdatisz (ciprusi) - Montanes (argentin) 6-2, 6-4, 6-4
Rosol - Dodig (horvát) 6-4, 3-6, 7-6, 7-5 
Serra (olasz) - Kuznyecov (orosz) 3-6, 7-6, 6-4, 4-6, 6-4 
Ward - Andujar 4-6, 6-0, 3-6, 6-3, 6-3 
Querrey (amerikai) - Pospisil 7-6, 6-7, 6-3, 6-4
Kohlsreiber (német) - Haas (német) 3-6, 7-6, 6-7, 7-6, 6-2

Nők:

Czink Melinda (magyar) - Larsson (svéd) 6-0, 6-2
Serena Williams (amerikai) - Zahlahova-Strychova (szlovák) 6-2, 6-4
Lucic (horvát) - Panova (orosz) 4-6, 6-3, 6-4
Pliskova (cseh) - Hercog (osztrák) 6-2, 6-2
McHale (amerikai) - Konta (brit) 6-7, 6-2, 10-8
Begu (román) - Oprandi (svájci) 6-7, 4-6
Bartoli (francia) - Dellacqua (olasz) 6-2, 6-4
Lepchenko (amerikai) - Mayr-Achleitner (osztrák) 6-2, 6-3
Voskoboeva (orosz) - Arn Gréta (magyar) 6-4, 6-2
Azarenka (fehérorosz) - Falconi (olasz) 6-1, 6-4 
Keothavong (brit) - Pous-Tio (indiai) 6-3, 6-3 
Erakovic - U. Radwanska (lengyel) 6-4, 6-4 
Mladenovic (szerb) - Celepova (orosz) 6-3, 3-6, 6-1 
Vinci (olasz) - Barti 6-2, 6-4
Medina Guarriges (spanyol) - Halep 3-6, 6-1, 6-2 
Baltacha - Knapp 4-6, 6-4, 6-0
Wickmayer (svájci) - Kuznyecova (orosz) 6-2, 6-3

  • 0
  • 0
  • 0
  • 0
  • 0
  • 0
  • 0
  • 0
  • 0
  • 0
Címkék:

Aktuális ajánlatok [x]