Egy-két héten belül közzéteszi a Cozma-gyilkosság miatti perben hozott jogerős döntését honlapján a Győri Ítélőtábla – közölte Ferenczy Tamás bíró, a táblabíróság szóvivője csütörtökö.
A vidéki pályaudvarnál álló, több mint 100 éves jellegzetes épület, a Schlichter villa 240 millió forintért kelt el. Vajon mi a terve Leieréknek az ingatlannal?
Az egész hétvége a gyerekeké lesz Győrben: a hagyományos gyereknapot kétnapossá bővítik, a Vaskakas Bábszínház ugyanis összekapcsolta a teátrum fennállásának 20. évfordulóját a gyerekek ünnepével.
A bajnokságban második helyet szerző SZESE Győr NB1/B-s férfi kézilabdacsapatát szerdán köszöntötték a Városházán.
Az arcát napszemüveggel eltakaró 30 év körüli, mintegy 180 centiméter magas, átlagos testalkatú férfi a gyógyszertárba lépve segítséget kért, azt mondta, sav fröccsent a szemébe.
Különleges programmal, autóépítéssel várja a kicsiket a gyermeknap hétvégéjén a március közepén megnyílt győri Mobilis Interaktív Kiállítási Központ.
Jogerősen felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtott a Győri Ítélőtábla kedden két férfit, akik bérgyilkossal akarták megöletni egyikük ismerősét, miután az terhelő vallomást tett egy büntetőügyben.
Ingyenes színházi előadásra hívja a középiskolásokat a Győri Nemzeti Színház. A tizenéveseknek A Gézagyerek című drámát adja elő a társulat szerdán és jövő kedden tanítási időben.
A régi lámpákat fémhalogén égőkre cserélték a Szabolcska utcában, ezzel a közlekedés biztonsága is növekedik.
Ideiglenesen áthelyezik a városi buszmegállót a Győr Plázánál.
Fanni világbajnoki bronzérmes kutyás frizbiben.
A chilei Antofagasta csatára nagyon begurult, amikor lecserélték
Úszó Eb, Debrecen
Döntők, elődöntők
m1 - 16:45
Juan Manuel Fangio az 1950-es Monacói Nagydíjon szerezte első futamgyőzelmét.