Az olimpia női labdarúgótornájának harmadik körében az Egyesült Államok győzelmének köszönhetően hibátlanul jutott a negyeddöntőbe.
A keddi játéknap az F csoport két találkozójával indult: a két éllovas, Japán és Svédország is döntetlennel hagyta el a gyepet. A világbajnok japán csapat Dél-Afrikával csapott össze, és hiába küzdöttek a három pont megszerzéséért, 90 perc alatt egyszer sem tudták bevenni az ellenfél kapuját.
A svédeknek azonban ez kétszer is összejött, ráadásul már rögtön az első félidőben, így úgy tűnt, Schelinék simán hozzák ezt a meccset, és a japánok hibáját kihasználva a kvartett élére ugranak, még úgy is, hogy a kanadaiak a 43. percben szépítettek. Azonban a második felvonásban Tancredi a 84. percben mattolta Lindahlt, így kétpontot bukott Svédország, ennek ellénre csoportgyőztesként jutottak a negyeddöntőbe Japán mellett.
A G csoportban a címvédő Egyesült Államok Abby Wambach góljával legyőzte a koreai csapatot úgy, hogy Mi Gyong Choe-t a játékvezető második sárgája után kiállította a 81. percben. Győzelmükkel az amerikaiak 100 százalékosak maradtak, és már biztosan továbbjutottak.
A kvartett másik találkozóján Franciaország egy korai góllal - Thomis az ötödik percben szerezte - verte Kolumbiát, így az európaiak másodikként vívták ki a negyeddöntős szereplést, ám a dél-amerikaiak is ott lehetnek az egyenes kieséses szakaszban, de ehhez legjobb esetben az kell, hogy Új-Zéland ikszeljen Kamerunnal.
| Eredmény - női labdarúgótorna |
F csoport: Japán - Dél-Afrika 0-0
Kanada - Svédország 2-2 (1-2) Gólszerzők: Tancredi (43., 84.) illetve Hammarstrom (14.), Jakobsson (16.)
G csoport: Egyesült Államok - Észak-Korea 1-0 (1-0) Gólszerző: Wambach (25.)
Franciaország - Kolumbia 1-0 (1-0) Gólszerző: Thomis (5.) |