2013. május 20. - Bernát, Bernardin, Felícia

A Magyar Olimpiai Csapat Médiatámogatója

A Magyar Olimpiai Csapat Médiatámogatója

Facebook

Gyurta országos csúccsal negyedik lett

  • 2012.07.29. 21:21
  • |
  • Frissült: 2012.07.29. 22:28

A londoni olimpia 100 méteres mellúszó-döntőjében Gyurta Dániel negyedikként végzett, igaz megjavította az országos csúcsot.

Nem titkoltan a magyar úszó éremért szállt medencébe vasárnap este. A legfőbb riválisa a dél-afrikai van der Burgh és a japán Kitajima volt.

Az első ötven végén 28.05-tel Gyurta csak a hetedik helyen haladt, így a második hosszra maradt a döntés, azonban hiába hajtotta meg a végét, nem sikerült felállnia a dobogóra, ugyanis 59.53-mal - tegyük hozzá ez az idő új országos csúcsot jelent - negyedik helyen végzett.

"Örülök, a negyedik helyet az olimpia előtt is simán aláírtam volna. Nagyot léptem előre a világranglistán, több 200-as vetélytársamat is megelőztem 100-on, s nagyon jó előjelek mellett várhatom a hosszabbik számomat - nyilatkozta Gyurta. - Persze azon morfondírozhatnék, hogy alig négy század hiányzott csupán a bronzhoz, de emiatt nem bánkódhatok, hiszen jó volt az első ötvenem, és a fordulóm is, ráadásul tegnap és ma összesen háromszor is egy percen belül tudtam úszni. Tovább javítottam az országos csúcsomat, immár 59 és félnél tartok, ami - hangsúlyozom - a 200 mell miatt igen biztató."

Eredmény - férfi 100 méteres mellúszás
1. Cameron van der Burgh (dél-afrikai) 58.46 - világrekord
2. Christian Sprenger (ausztrál) 58.93
3. Brendan Hansen (amerikai) 59.49
...4. Gyurta Dániel 59.53


Vasárnap Kozma Dominik is medencébe szállt, ráadásul délelőtti egyéni csúcsát is megjavította a 200 méteres gyorsúszás elődöntőjében, mégis csak a tizedik helyen végzett az összetettben, így nem került be a fináléba.

A szám 21 esztendős Európa-bajnoki bronzérmese az esti második futamban 1:46.93 perces idővel, ötödikként csapott célba.
A legjobb idővel, 1:45.61 perccel a szombaton 400 gyorson aranyérmes kínai Szun Jang (Sun Yang) jutott a döntőbe.

A hölgyek között 400 gyorson francia aranyérem született, ugyanis Camille Muffat vasárnap este. A második helyen az amerikai Allison Schmitt végzett, míg a címvédő, hazai közönség előtt szereplő Rebecca Adlington harmadik lett.

Eredmény - női 400 méteres gyorsúszás
1. Camille Muffat (francia) 4:01.45 perc
2. Allison Schmitt (amerikai) 4:01.77
3. Rebecca Adlington (brit) 4:03.01


A vasárnapi döntők egyik, ha nem a legnagyobb meglepetését a francia férfi 4x100-as gyorsváltó okozta, ugyanis hatalmas küzdelemben megverték az Egyesült Államok csapatát.

A futam "kísértetiesen" hasonlított a négy évvel ezelőtti pekingi fináléra, azzal a különbséggel, hogy akkor az amerikaiak diadalmaskodtak.

A dobogó legalsó fokára az oroszok állhattak fel.

Eredmény - férfi 4x100 méteres gyorsváltó

1. Franciaország (Amaury Leveaux, Fabien Gilot, Clément Lefert, Yannick Agnel) 3:09.93 perc
2. Egyesült Államok (Nathan Adrian, Michael Phelps, Cullen Jones, Ryan Lochte) 3:10.38
3. Oroszország (Andrej Grecsin, Nyikita Lobincsev, Vlagyimir Morozov, Danila Izotov) 3:11.41

 

  • 0
  • 0
  • 0
  • 0
  • 0
  • 0
  • 0
  • 0
  • 0
  • 0
Címkék: