A férfi kézilabda-válogatott sikerével ott lehet a londoni olimpián, így jelen állás szerint már 104 magyar versenyző nevezhető.
Mocsai Lajos együttese a göteborgi selejtezőtorna második napján második sikerét aratta, s mivel a házigazda svédek is százszázalékosak maradtak, ez a két együttes - függetlenül a vasárnapi zárónap eredményeitől - már biztos kvótás.
Az úszóknál - akárcsak az atlétáknál - speciális a helyzet, amennyiben ebben a két sportágban szintek teljesítése az olimpiai indulás feltétele. Úszásban versenyszámonként legfeljebb két sportolót lehet nevezni a kvalifikációs A szint teljesítése és egyet a B szint elérése esetén, illetve váltóban versenyszámonként és országonként egy staféta indítható.
Hasonló elven alapuló megkötés vonatkozik az atlétákra is, azzal a különbséggel, hogy ott már most lehet tudni, ki milyen számban indul majd. Eltérés továbbá az is, hogy ebben a sportágban három versenyzőt lehet nevezni az A szint teljesítése esetén, míg a B-nél az úszáshoz hasonlóan egyet.
A Magyar Olimpiai Bizottság minimálisan három aranyérmet és összesen tíz dobogós helyet vár, illetve 94 olimpiai pont megszerzését tűzte ki célul Londonban.