Döntetlenjének köszönhetően a Veszprém szerezte meg a bajnoki ötödik helyeta női kézilabda NB I rájátszásában.
A veszprémi hölgyek abban a tudatban léptek pályára a Vác ellen, hogy ha az Alcoa nyer, nekik pontot kell szerezniük az ötödik hely megszerzéséhez. Ehhez képest nem kezdett valami jól a Veszprém, ugyanis a haziak a félidőben három góllal vezettek (17-14). A második játékrészre azonban összekapták magukat, és 30-30-ra alakították az eredményt.
Az Alcoa Debrecenbe utazott, és ott is a hazaik voltak még előnyben az első játékrészben, de a fordulás után nyerni tudtak a vendégek: 25-27 lett a vége, így az 5-8. helyért kiírt rájátszás utolsó fordulójában a Veszprém szerezte az ötödik helye, az Alcoa a hatodikat, a Vác a hetediket, míg a Debrecen a nyolcadikat.
Az alsóházban, a 9-12. helyért a Békéscsaba ötgólos győzelmet aratott a Dunaújváros felett, de még egy mérkőzés hátravan: szombaton játszák majd a Kisunhalas a Szekszárddal.
A férfiaknál is az utolsó fordulót játszák a csapatok az 5-8. helyért: az FTC-PLER nagy pofont osztott ki a Kecskemétnek, ugyanis 15 góllal nyertek. A rájátszás végeredménye csak később derül ki, ugyanis a Tatabánya és a Gyöngyös még összecsapnak egymással.
| Eredmények - női kézilabda NB I, rájátszás |
|
nők, az 5-8. helyért: DVSC-Fórum - Alcoa FKC 25-27 (15-13) Vác - Veszprém-Barabás 30-30 (17-14)
nők, a 9-12. helyért: Budapest Bank-Békéscsaba - Dunaújvárosi Regale Klíma 32-27 (14-14)
A női kézilabda NB I első nyolc helyezettje: 1. Győri Audi ETO KC 2. FTC-Rail Cargo Hungaria 3. Siófok-Galérius Fürdő 4. ÉTV-Érd 5. Veszprém-Barabás 6. Alcoa FKC 7. Vác 8. DVSC-Fórum
férfiak, az 5-8. helyért: FTC-PLER - Kecskemét 35-20 (14-11)
|