17°C

Facebook

A végén húzta be a Colts



A végén húzta be a Colts
(AFP)

A hazaiak kezdték a csütörtöki találkozót az NFL alapszakaszának 16. fordulójából, de pont nélkül maradtak, míg a Houston hamar magához ragadta a vezetést (0-7).

Az első negyedben mégy egy-egy mezőnygól született, a különbség tehát ekkor nem változott (3-10). A mérkőzés felénél azonban már csak négy pont volt a két csapat között, köszönhetően Adam Vinatieri második mezőnygóljának (6-10).


A Texans nagyjából két perccel a vége előtt is négypontos előnyben volt (12-16), ám a Colts a legvégén egy touchdownnal átvette a vezetést, a vendégek pedig már a hátralévő kis időben nem tudtak eredményesek lenni.

Az Indianapolis sorozatban a második győzelmét aratta (nincs is több nekik az alapszakaszban), míg a Houston tíz győzelem mellett az ötödik vereségét szenvedte el.

Eredmény - NFL, alapszakasz, 16. forduló
Indianapolis Colts-Houston Texans 19-16 (3-10, 3-0, 3-3, 10-3)

Aktuális ajánlatok [x]

Ajánlott lap.hu oldalak: