Két mérkőzés is hosszabbításban dőlt el az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban, a Los Angeles-i derbin a Lakers örülhetett.
A feszült hangulatú, rengeteg technikai szabálytalanságot hozó meccsen öt ponttal győzött a Los Angeles Lakers, melyben Kobe Bryant 24 pontjából 12-t az utolsó negyedben szerzett.
A Clippers szinte végig vezetett a találkozón, az első negyedet 27-25-re, a harmadikat 20-19-re nyerte, a másodikban 24-24 pont született mindkét oldalon. A zárónegyedben négy perccel a vége előtt, természetesen Bryant triplájával vette át a vezetést a Lakers, és onnan már nem engedte ki a győzelmet a kezéből. Három vesztes meccs után nyert a sárga-lila együttes.
A Utah és a Toronto összecsapása háromszori hosszabbítás után dőlt el, a hazaiaknál Millsap volt a legeredményesebb 31 pontjával és 11 lepattanójával, a vendégeknél Kleiza 25 pontot szedett össze.
A címvédő Dallas játékosai a Minnesota elleni találkozó előtt vették át a bajnoki aranygyűrűket, ám a szurkolóknak csak ennyi öröm jutott: a vendég Timberwolves simán nyert, a Mavericks hét siker után kapott ki otthon, ráadásul az előző 15 ellenfelét rendre 100 pont alatt tartotta.
Az idény során először maradt alul saját közönsége előtt a tavaly alapszakaszgyőztes Chicago, míg a Sacramentóban diadalmaskodott Denver fennállása során először aratott egymás után öt idegenbeli győzelmet.
A legutóbb nagydöntős Miami főként LeBron James 32 pontjával gyűrte le a Detroitot, a Heat ásza szerezte 98-95-ös Pistons-vezetés után az összecsapás utolsó hat pontját.
A Lakers-Clippers meccs összefoglalója:
A Utah-Toronto találkozó összefoglalója:
Eredmények - NBA, csütörtöki játéknap
Philadelphia 76ers - New Jersey Nets 90-97 - hosszabbítás után
Washington Wizards - Charlotte Bobcats 92-75
Cleveland Cavaliers - New York Knicks 91-81
Detroit Pistons - Miami Heat 98-101
Chicago Bulls - Indiana Pacers 90-95
Houston Rockets - Milwaukee Bucks 99-105
Oklahoma City Thunder - New Orleans Hornets 101-91
Dallas Mavericks - Minnesota Timberwolves 90-105
San Antonio Spurs - Atlanta Hawks 105-83
Utah Jazz - Toronto Raptors 106-111 - kétszeri hosszabbítás után
Sacramento Kings - Denver Nuggets 93-122
Los Angeles Lakers - Los Angeles Clippers 96-91
Golden State Warriors - Portland Trail Blazers 101-93