A Csíkszereda és a Dunaújváros is megnyerte párharcának első mérkőzését a MOL Liga elődöntőjében.
Már a vége felé közelednek a magyar-román közösrendezésű jégkorong-bajnokság küzdelmei, egyelőre úgy tűnik, hogy megismétlődhet a tavalyi döntő.
A HSC hazai pályán már az első harmadban elhúzott két góllal, Lubomir Chmelo azonban gyorsan szépített a második felvonás elején. Erre újabb két gólt vágott a Csíkszereda, negyven perc után úgy tűnt, sima lesz a meccs. A harmadik harmadban Nagy Gergő csökkentette kettőre a különbséget, azonban hiába dolgozott ki a lefújásig több lehetőséget a Miskolc, 4-2-es vereség lett a vége. Folytatás hétfőn, szintén Csíkszeredában.
Érdekes eredményt hozott a Brassó dunaújvárosi vendégjátéka. Bő negyedóra elteltével még 1-1et mutatott az eredményjelző, és két harmadot követően is csak kettő volt közte, azonban a Dab.Docler az utolsó harmadban hetet lőve (!) demoralizáló csapást mért az erdélyi gárdára, 10-3 lett a mérkőzés vége. A Fenestelának egy napja van, hogy összeszedje magát.
Az elődöntők az egyik fél három győzelméig tartanak.
Eredmények - MOL Liga, elődöntők, 1. mérkőzések
Dab.Docler - Brasov (román) 10-3 (1-1, 2-0, 7-2)
Gólszerzők: Pozsgai (15.), Velebny (32.), Mihalik (35., 44.), Veszjunyin (45.), Pavuk (46.), Galanisz (48.), Gröschl (48., 55.), Peterdi (51.), illetve Filip (16.), Rajcak (46.), Borsos (58.)
HSC Csíkszereda (román) - Miskolci Jegesmedvék 4-2 (2-0, 2-1, 0-1)
Gólszerzők: Nivak (15.), Mihály (18.), Podstavek (28.), Hurtaj (34.), illetve Chmelo (21.), Nagy (45.)