A női röpisek az Euroligában bizonyítanának

A magyar női röplabda-válogatott pénteken az izraeliek elleni összecsapással kezdi meg szereplését az Euroligában. A szövetség célja a részvétellel az, hogy az együttes felkészüljön a jövő évi Eb-selejtezőkre.

A női röpisek az Euroligában bizonyítanának

"Azért esett a választásunk a női válogatottra, mert úgy gondoljuk, ebben a csapatban megvan a potenciál arra, hogy ott legyen majd a kontinensviadalon" - nyilatkozta a szerdai sajtótájékoztatón Tóth Tamás, a Magyar Röplabda Szövetség elnöke. "Ez az idei év legnagyobb vállalkozása, melyet szeretnénk sikeresen zárni. Sikerült kissé felkavarnunk azt az állóvizet, amely az elmúlt tizenöt évben volt a magyar röplabdában."

Az elnök hozzátette: a szövetség egy későbbi célja, hogy 2015-ben Magyarország rendezhesse az Európa-bajnokságot, ám ennek feltétele lenne, hogy a csapat ott legyen a 2013-as kontinensviadalon.

Az együttes a görögök elleni két mérkőzéssel hangolt a sorozatra, Jókay Zoltán szövetségi kapitány szerint ezek a találkozók segítették a csapatot.

"A győzelmeknek még akkor is örülök, ha viszonylag könnyen is arattuk mindkettőt. Az Euroligában persze ennél már sokkal keményebb összecsapásaink lesznek, ugyanis mindhárom ellenfelünk résztvevője az idei Európa-bajnoki döntőnek. Nagy részben fiatalokkal vágunk majd neki a sorozatnak, de néhány rutinosabb játékos is segíti a csapatot."

Az Euroliga csoportküzdelmei során minden csapat két hazai és két idegenbeli mérkőzést játszik ellenfeleivel. A három csoportból az első helyezettek, valamint a legjobb második kerül majd be az elődöntőbe. A magyar válogatott hazai mérkőzéseit sorrendben, Szombathelyen, Budapesten és Debrecenben játssza majd.

A magyar csapat programja:

május 27., 29.: Izrael-Magyarország
június 3., 5.: Magyarország-Bulgária
június 10., 12.: Csehország-Magyarország
június 17., 19.: Magyarország-Csehország
június 24., 26.: Bulgária-Magyarország
július 8., 10.: Magyarország-Izrael

Ajánlott lapok:

A rovat korábbi hírei

Tegnap

Korábbi hírek