Ökölvívás
Cselgáncs
Bírkózás
Egyéb

Veterán olimpiai bajnokunk edzésbe állt

Rendhagyó edzése volt az olimpiai kvalifikációban érdekelt cselgáncsválogatottnak, amelyen az ötkarikás bajnok Kovács Antal is részt vett.

Veterán olimpiai bajnokunk edzésbe állt
Cselgáncs-legendáink: Kovács Antal és Hajtós Bertalan (MTI)

A Honvéd Tüzér utcai létesítményében a bemelegítést a tévés műsorvezetőként is dolgozó, Európa-bajnok Hadfi Dániel vezényelte, a versenyzők között ott volt dzsúdóruhában Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnöke is.

"A nemzetközi szövetség adatai alapján jelenleg négy fiú és négy lány áll olimpiára kvalifikáló helyen súlycsoportjában: a 48 kilós Csernoviczki Éva, az 57 kilós Karakas Hedvig, a 70 kilós Mészáros Anett, a 78 kilós Joó Abigél, a 66 kilós Ungvári Miklós, a 81 kilós Csoknyai László, a 100 kilós Farkas Bálint és a plusz 100 kilós Bor Barna" - sorolta az MJSZ első embere. "Farkas Bálintnak egyébként itthon komoly konkurenciája akadt, ugyanis Hadfi Dani jövő héten elindul az oberwarti Világkupa-versenyen, és megpróbálja behozni a lemaradását.

Legrosszabb esetben hat londoni résztvevővel számolok, de bízom benne, hogy összejön a nyolc fő, ami magyar dzsúdós rekord lenne az olimpiák történetében. Ami a jövő hétvégi női Hungária Kupát illeti, a Párizsban edzőtáborozó Csernoviczki Éva várhatóan nem lép tatamira, míg Mészáros Anett valószínűleg csak az áprilisi Eb-re lesz egészséges."

Beállt a többiek közé Kovács Antal, az olimpiai és vb-második Hajtós Bertalan, és az Eb-bronzérmes Csizmadia Zoltán.

"Tegnap kicsit megbetegedtem, de reggelente végigcsinálom Bor Barnusékkal az edzéseket Pakson, úgyhogy a kondimmal nincs gond - mondta egy küzdelem után kissé kitikkadva Atom Anti. - A magam részéről nyolc embert várok Londonba, sőt lehet, hogy jönnek még hozzájuk. Remek csapatunk van, akár hat érem is benne van ebben a társaságban, egy-két súlycsoportban arany is jöhet."

A háromszoros Európa-bajnok Ungvári Miklós már a hétvégén, Párizsban sorra kerülő Grand Slam-tornáról beszélt:

"Remélhetőleg nem szakad le a hó a péntek reggeli indulásig, különben kénytelen leszek jövő héten a női Hungária Kupára benevezni 70 kilóban...".

Ajánlott lapok:

A rovat korábbi hírei

Korábbi hírek