Laza játékkal nyerte meg a klub-világbajnokság elődöntőjét a Barcelona a katari al-Sadd ellenében.
A Barcelona azzal a tudattal lépett pályára a tokiói klub-világbajnokság elődöntőjében, hogy már tudta, hogy ki lehet az ellenfele a fináléban.
A Santos ugyanis legyőzte japán ellenfelét, így a döntőben összejöhetett a Messi-Neymar párharc. Ahhoz, hogy ez bekövetkezzen, nem is tett olyan sokat a katalán együttes, ugyanis lazán hozta a találkozót. Egy valami azonban bosszanthatja, finoman fogalmazva is a csapatot, híveit és egész Spanyolországot.
A 36. percben ugyanis súlyos sérülést szenvedett David Villa, akinek eltört a sípcsontja, kérdéses, szerepelhet-e az Európa-bajnokságon.
Látszólag vétlen mindkét védő - Villának peche volt
A katariak keményen játszottak a mérkőzésen, még a 90. percben is kapott egy nagyot Maxwell, a negyedik gól szerzője.
A Barcelona a 25. percben szerezte meg a vezetést, Adriano egy lepattanó lövést vágott a kapuba közelről, majd a 43. percben ugyanő növelte kettőre az előnyt, miután Thiago passzát eltekerte a katari kapus mellett.
Keita egy csodálatos Messi-passz után 3-0-ra alakította az állást, majd a csereként beálló Maxwell állította be a végeredményt.
A meccs góljai:
A döntőt vasárnap rendezik, a Santos és a Barcelona részvételével.
Eredmény - klub-világbajnokság, elődöntő
al-Sadd - Barcelona 0-4 (0-2)
Barcelona: Valdes - Thiago, Puyol, Mascherano, Abidal (Maxwell, 66.), Adriano, Iniesta, Keita, Pedro, Messi, David Villa (Alexis, 36., Cuenca, 71.).
gólszerzők: Adriano (25., 43.), Keita (64.), Maxwell (81.)