Nemzetközi tabellák

Kettős vereséggel búcsúzott a Győr

Pintér Attila legénysége vezetett Zágrábban, a horvátok azonban két büntetővel fordítottak és bebiztosították helyüket az Európa Liga főtábláján.

Kettős vereséggel búcsúzott a Győr

Az első félidőt a Dinamo kezdte jobban, ám bő negyedóra után a Győr szerzett vezetést miután Völgyi labdáját Ceolin bombázta kapásból a hálóba a bámészkodó horvát védők gyűrűjéből. Az ETO játékában ezt követően is benne volt a gól, azonban a játékrész hajrájában Szabó Ottó rántotta le Moralest a tizenhatoson beül, Sammir pedig magabiztosan értékesítette a megítélt büntetőt.

Fordulás után Marriner játékvezető egyből a lelátóra száműzte Pintér Attilát, így a magyar szakember kénytelen volt a lelátóról figyelemmel kísérni a mérkőzés további részét.

A folytatásban sokáig csak a mezőnyben küzdöttek a felek, a 77. percben azonban Bouguerra lövése után felszisszentek a nézők, a labda ugyanis csak centikkel ment el a kapufa mellett. Kisvártatva Babics szabadrúgás utáni pörgetése jelentett veszélyt, majd a 83. percben Ceolin szabálytalankodott Dodóval a büntetőterületen belül, Sammir pedig ezúttal is kíméletlen végrehajtónak bizonyult.

A mérkőzés hátralévő része a győri sárgákról szólt, a Dinamo Zágráb pedig összesített 4-1-es győzellemel lépett tovább az Európa Liga csoportkörébe.

Ott lesz a második számú európai kupasorozat főtábláján a Manchester City és a Juventus is, előbbi a Temesvárt, utóbbi a Szabics Imrét foglalkoztató Sturm Grazot búcsúztatta kettős sikerrel.

Tőzsér Dániel és Köteles László is a pályán volt amikor a Genk kikapott a Porto vendégeként, a portugálok idegenben is 3-0-ra nyerni tudtak.

Eredmény:
Dinamo Zágráb - Győr 2-1 (Sammir 47., 84. - mindkettő 11-esből ill. Ceolin 17.) - Tj.: a Zágráb 4-1-el.

Korábban:
Liteksz Lovecs - Debrecen 1-2 (Niflore 68. ill. Yannick 53., Czvitkovics 81.) - Tj.: A Loki 4-1-el.

Eredménylista és a továbbjutók:

Aktobe - Alkmaar 2-1 (Tleshev 67., 88. ill. Wernbloom 10.) - Tj.: az AZ 2-3-mal.
Dinamo Minszk - Clubbe Brugge 2-3 (Chukhlei 47., Dragun 90. ill. Hoefkens 5., 32. - mindkettő 11-esből, Dalmat 26.) - Tj.: a Brugge 3-5-tel.
Dnepr Mogilev - Villarreal 1-2 (Yurchenko 19. ill. Nilamr 45., Ruben 90.) - Tj.: a Villarreal 7-1-el.
Karabakh - Borussia Dortmund 0-1 (Barrios 90.) - Tj.: a Dortmund 5-0-val.
Lokomotiv Moszkva - Lausanne 1-1 (Aliyev 85. ill. Silvio 17. - büntetőkkel a Lausanne jutott tovább
Maritimo - BATE Boriszov 1-2 (Kanu 90. ill. Pavlov 52., Skavysh 90.) - Tj.: a BATE 5-1-gyel.
HJK Helsinki - Besiktas 0-4 (Quaresma 14., Guti 67., Uysal 77., Holosko 90.) - Tj.: a Besiktas 6-0-val.
APOEL - Getafe 1-1 (Almeida 41. ill. Cata Diaz 99.) Tj.: a Getafe 2-1-gyel.
Austria Wien - Aris 1-1 (Linz 56. ill. Ruiz 42.) - Tj.: az Aris 2-1-gyel.
Bröndby - Sporting 0-3 (Evaldo 45., Coelho 75., Djalo 90.) - Tj.: a Sporting 3-2-vel.
Metalist Kharkiv - Omonia Nicosia 2-2 (Devic 66., Xavier 70. ill. Leandro 60. Rengifo 64.) - Tj.: Metalist 3-2-vel.
Grashoppers - Steaua Bukarest 1-0 (Salatic 76.) - büntetőkkel a Bukarest jutott tovább
Levszki Szófia - AIK Stockholm 2-1 (Mladenov 49., Dembele 51. ill. Bangura 11.) - Tj.: a Levszki 2-1-gyel.
PSV Eindhoven - Sibir Novosibirsk 5-0 (Berg 38., Engelaar 58., Toivonen 63., Dzsudzsák 74., 90. - 11-esből) - Tj.: a PSV 5-1-gyel.
Trabzonspor - Liverpool 1-2 (Gutierrez 4. ill. Kacar 83. - öngól, Kuyt 88.) - Tj.: a Liverpool 3-1-gyel.
Unirea Urziceni - Hajduk Split 1-1 (Bilasco 2. ill. Vukusic 88.) - Tj.: a Hajduk 5-2-vel.
AEK Athén - Dundee United Bouba Diop 23. ill. Daly 78.) - Tj.: az AEK 2-1-gyel.
Gent - Feyenoord 2-0 (Soumahoro 34., Coulibaly 61.) - Tj.: a Gent 2-1-gyel.
Maccabi Tel-Aviv - Paris SG 4-3 (Atar 48., 90., Avidor 68., Medunjanin 83. - 11-esből ill. Hoarau 40. - 11-esből, Giuly 64., Nene 90. - 11-esből) - Tj.: a PSG 5-4-gyel.
Stuttgart - Slovan Bratislava 2-2 (Gebhart 56., Gentner 64. ill. Dobrotka 9., Sylvestr 53.) - Tj.: Stuttgart 3-2-vel.
Tavriya - Leverkusen 1-3 (Idahor 5. ill. Vidal 51. - 11-esből, Golaydo 74. - öngól, Castro 90.) - Tj.: a Leverkusen 6-1-gyel.
Lech Poznan - Dnepr 0-0 - Tj.: a Lech 1-0-val.
Utrecht - Celtic 4-0 (van Wolfswinkel 12., 19., 46. - az első kettő 11-esből, Maguire 62.) - Tj.: az Utrecht 4-2-vel.
TNS - CSZKA Szófia 2-2 (Williams 14., Evans 62. ill. Aquaro 12., Tiboni 80.) - Tj.: a CSZKA 5-2-vel.
Aston Villa - Rapid Wien 2-3 (Agbonlahor 22., Heskey 77. ill. Nuhiu 52., Sonnleitner 78., Gartler 81.) - Tj.: a Raoid 4-3-mal.
Elfsborg - Napoli 0-2 (Cavani 29., 38.) - Tj.: a Napoli 3-0-val.
Fenerbahce - PAOK 1-1 (Belozoglu 50. ill. Muslimovic 102.) - Tj.: a PAOK 2-1-gyel.
Juventus - Sturm Graz 1-0 (Del Piero 54.) - Tj.: a Juventus 3-1-gyel.
Karpaty Lviv - Galatasaray 1-1 (Fedetskiy 90. ill. Yilmaz 90.) - Tj.: a Lviv 3-3-as összesítéssel, idegenben lőtt több góllal.
Lille - Vaslui 2-0 (Cabaye 70. - 11-esből, Chedjou 81.) - Tj.: a Lille 2-0-val.
Manchester City - Temesvár 2-0 (Wright-Phillips 43. ill. Boyata 60.) - Tj.: a Manchester City 3-0-val.
Maribor - Palermo 3-2 (Tavares 14., Ilicic 58., Andjelkovic 90. ill. Hernandez 63., 69.) - Tj.: a Palermo 5-3-mal.
Motherwell - Odense 0-1 (Utaka 28.) - Tj.: az Odense 3-1-gyel.
Porto - Genk 4-2 (Hulk 36., 59. , 63. - a másodikat 11-esből, Fernando 53. ill. Vossen 22., 56.) - Tj.: a Porto 7-2-vel.

Ajánlott lapok:

A rovat korábbi hírei

Tegnap

Korábbi hírek