Ott lehet az Eb-n a magyar válogatott

Megnövelték a kontinenstorna létszámát, a magyar férfi kosárlabda-válogatott pótselejtezőn vehet részt.

Ott lehet az Eb-n a magyar válogatott

A FIBA Europe a törökországi világbajnokság színhelyén ülésezett hétfőn és úgy döntött, hogy már a jövő évi Európa-bajnokságon 24 csapat vehet részt a korábbi 16-al szemben.

A kvalifikációs szakaszból így mindössze három csapat nem kvalifikálta magát, hatalmas balszerencsénkre pedig a magyar brigád is köztük található, pedig a mieink a csoportban Ukrajnával és Bosznia-Hercegovinával is azonos mérleggel zártak, de így is utolsók lettek.

Maradt a pótselejtező, ugyanakkor a háromból két együttes is kijuthat a kontinenstornára.

„A döntés már megvan. Tehát jövőre 24 csapatos lesz a kontinenstorna, és eldőlt az is, hogy a selejtező csoportok utolsó helyén végző együttesek küzdhetnek meg a plusz két helyért. Finnország és Portugália mellett, így nekünk is lehetőségünk van indulási jogot szerezni. Arról nem született döntés, hogy milyen formában lesz jövő nyáron a kvalifikáció. Az első ötlet egy mini torna volt, de az sem elképzelhetetlen, hogy ha megegyeznek az együttesek, akkor oda-visszavágós alapon dől el a részvétel. Októberben lesz egy ülése a FIBA Europe versenybizottságnak, amely javaslatot tehet a lebonyolításra” - mondta Sterbenz Tamás, az MKOSZ főtitkára a BB1.hu érdeklődésére.

Pótselejtezhetnek női kosarasaink is: korábban hat csapat küzdhetett volna a kvalifikációért, a többi válogatott pedig a kiesés elkerüléséért hajthatott volna, azonban az új határozat szerint az összes, a döntőbe be nem jutó válogatott részt vehet a selejtezőn. Egy csapat harcolhatja ki a Eb-részvételt.

Ajánlott lapok:

A rovat korábbi hírei

Tegnap

Korábbi hírek

Olvasta már?

    Szavazás

    Ki a focipályák legnagyobb színésze? Kapcsolódó írásunk itt.

    0 (0%)
    0 (0%)
    0 (0%)
    0 (0%)
    NBI NŐI - Tabella
    Csapat M GY/V Dob./Kap. Psz.
    1. Sopron 17 17/0 1378/885 1.000
    2. Győr 16 15/1 1329/927 0.970
    3. Pécs 17 15/2 1356/969 0.940
    4. ZTE 17 13/4 1244/1054 0.880
    NBI FÉRFI - Tabella
    Csapat M GY/V Dob./Kap. Psz.
    1. Körmend 16 14/2 1414/1122 0.940
    2. Falco 16 14/2 1442/1210 0.940
    3. Albacomp 15 13/2 1251/971 0.930
    4. Szolnok 15 12/3 1317/1142 0.900
    M: mérközések száma; GY/V: győzelem/vereség; PSZ: pontszám; LG/KG: dobott pontok/kapottpontok;
    Tabellák