29°C

Facebook

Gigászi csata után döntőben a DVSC



Gigászi csata után döntőben a DVSC

A lehető legizgalmasabb koreográfiát követték a Debrecen és a Ferencváros női kézilabdázói a bajnoki elődöntőben. Az első meccset a Loki nyerte meg a Népligetben, de a KEK-döntőbe jutott fővárosiak kiharcolták a harmadik mérkőzés lehetőségét a hajdúsági városban, szintén idegenbeli sikerükkel.

Most aztán már dűlőre kellett vinni a dolgot, a Győr várja ellenfelét a döntőben. Ennél drámaibbra nem is sikerülhetett volna a párharc, hiszen a harmadik, vasárnapi meccsen hátméteresek döntöttek, miután a rendes játékidő végén 29-29 volt az állás.

Az első félidőben egyébként az FTC dominált, 19-15-re vezetett is a szünetben. Innen állt fel a Loki, amely Bogdanovics, Mörtel és Bognár gólerős játékának köszönhetően egyenlített. Olyannyira, hogy a végén a Fradinak kellett ikszre menteni a meccset, Szucsánszky egyenlített a legvégén.

Jöttek a hetesek, ahol hazai részről Tomori Zsuzsanna és Zácsik Szandra is hibázott. Döntőben tehát a DVSC-Korvex, a tavalyi évhez hasonlóan.

Eredmény - női kézilabda bajnoki elődöntő:
Budapest, Népliget, 1200 néző, vezette: Orbán, Bonifert
FTC Rail Cargo Hungária - DVSC Korvex 29-29 (19-15) - büntetőkkel 31-33
Legeredményesebb dobók: Szucsánszky 8, Szamoránsky 6, Tomori 5, illetve Bogdanovics, Bognár 6-6, Mörtel 5
Döntőbe jutott a Debrecen, 2-1-es összesítéssel.
Az 5-8. helyért:

Budapest Bank-Békéscsaba - Alcoa-FKC-RightPhone 38-26 (17-14)

Aktuális ajánlatok [x]

Ajánlott lap.hu oldalak: