A portugál válogatott 2-1-re legyőzte Hollandiát az Eb B csoportjában, és mivel a dánok kikaptak, így Ronaldóék jutottak tovább a németek mellett.
Egyik csapat számára sem lett volna elég csak a győzelem, ugyanis a másik összecsapáson a dánok megkavarhatták volna a szálakat esetleges sikerükkel.
A minimum 2-0-s eredménykényszerben játszó hollandok kezdték jobban a találkozót, köszönhetően a Huntelaar, van der Vaart, van Persie hármasnak a támadószekcióban. 11 percnyi játék után be is jött van Marwijk húzása, ugyanis Robben passzából van der Vaart tudott eredményes lenni egy szép góllal: 20 méterről remek mozdulattal csavart Patricio kapujába.
Körülbelül itt véget is ért a holland offenzíva, ugyanis a portugálok szépen lassan átvették az irányítást, uralták a játékot, és sorra alakították ki a nagyobbnál nagyobb ziccereket. Cristiano Ronaldo került legtöbbször helyzetbe, és a nagy számok törvénye alapján egyszer be is jött neki: a 28. percben remekül ugratták ki, és Vlaarral a nyakán laposan Stekelenburg kapujába gurított.
A szünet megtörte a portugálok ritmusát, a hollandok pedig továbbra sem találták a győzelemhez szükséges formájukat, így a második játékrész első percei eseménytelenül teltek. A 60. perc után azonban magasabb fordulatszámra kapcsoltak a luzitánok, Coentrao és Nani is eldönthette volna a meccset - ebben a holland csapatban ugyanis nem volt még egy találat -, végül Ronaldo ünnepelhetett ismét. Második gólját egy remek kontra után szerezte: van der Wielt csúnyán becsapta, és Stekelenburg keze mellett a gólvonal mögé gurított.
A folytatásban mindkét oldalon volt egy-egy kapufa, de újabb gól már nem született, így Portugália a németek mögött csoportmásodikként jutott be a negyeddöntőbe - mivel a Nationalelf megverte a dánokat -, Hollandia pedig három vereséggel kiesett.
Ronaldóék az egyenes kieséses szakaszban a csehekkel találkoznak majd.
Itt olvashatja a Sport24 élő, szöveges közvetítését a dán-német meccsről.
Itt pedig a portugál-holland mérkőzés élő, szöveges közvetítése olvasható.
| Labdarúgó-Európa-bajnokság, B csoport, 3. forduló |
|
Portugália - Hollandia 2-1 (1-1) Gólszerzők: Ronaldo (28., 74.), illetve van der Vaart (11.)
Portugália: Patricio - B. Alves, Pepe, Coentrao, Pereira - Veloso, Moutinho, Meireles (Custodio, 72.) - Nani ( Rolando, 87.), C. Ronaldo, Postiga (Oliviera, 63.). Vezetőedző: Paulo Bento.
Hollandia: Stekelenburg - van der Wiel, Mathijsen, Vlaar, Willems (Afellay, 67.) - de Jong, Sneijder, Robben, van der Vaart, Huntelaar - van Persie. Vezetőedző: Bert van Marwijk.
Sárga lap: Pereira (90+2.) illetve Willems (51.), van Persie (69.)
A B csoport végeredménye:
1. Németország 9 pont - továbbjutott 2. Portugália 6 - továbbjutott 3. Dánia 3 4. Hollandia 0
|
Videó: a portugáloknak a legjobbkor jött C. Ronaldo duplája:
A B csoport végeredménye:
1. Németország 9 pont
2. Portugália 6
3. Dánia 3
4. Hollandia 0