Görögország 1-0-ra legyőzte Oroszország válogatottját a labdarúgó-Európa-bajnokság A csoportjának harmadik fordulójában és továbbjutott.
Görögország csoportutolsóként, Oroszország az élről várhatta a szombat esti összecsapást. Nagyon jól kezdett a görög válogatott a mérkőzésen, az első percekben akár két gólt is lőhettek volna a hellének, azonban a szbornaja kibírta a kezdeti nyomást. Innentől kezdve az orosz együttes dominált az első félidőben, Arsavin és Kerzsakov is megszerezhette volna a vezetést, azonban előbb Szifakisz védett nagyot, majd a labda elkerülte a felső sarkot.
A félidő második felére kissé alábbhagyott a tempó, majd mikor már mindenki a szünetet várta, Karagunisz lódult meg a labdával egy bedobás után, majd miután nem vették komolyan az oroszok, Malafejev hóna alatt a kapuba lőtt.
Fordulás után nyomtak az oroszok, azonban könnyedén növelhették volna előnyüket a görögök, Karaguniszt rúgták fel a tizenhatoson belül, ám büntető helyett kirúgással jöhettek az oroszok, a hellén veterán pedig sárgát kapott. A 77. percben újra a görögök lőhettek volna gólt, Cavelasz szabadrúgása azonban a kapufán csattant.
A hajrában már öt csatárral rohamoztak az oroszok, Dzagoev pedig fejjel egalizálhatott volna, azonban a labda elkerülte a hosszú alsó sarkot. A végén már hiába a sok orosz lehetőség, nem sikerült feltörni a görög védelmet, 1-0 lett a vége, Görögország továbbjutott, Oroszország nagy meglepetésre kiesett.
A Sport24 élő, szöveges tudósításban számolt be a görög-orosz csata legfontosabb pillanatiről.
Videó: A meccs összefoglalója
A csoport másik meccse is drámaira sikerült, ott Csehország és Lengyelország csapott össze egymással. A találkozó részleteiről ITT tudhastz meg többet.
| Eredmény - labdarúgó-Európa-bajnokság, 3. forduló, A csoport |
|
Varsó, Nemzeti Stadion, 55 000 néző. Vezette: Eriksson (svéd)
Görögország - Oroszország 1-0 (1-0)
Görögország: Szifakisz - Toroszidisz, Papasztathopulosz, K. Papadopulosz, Cavelasz -Maniatisz, Karagunisz (Makosz, 67.), Kacuranisz - Szalpingidisz (Ninisz, 83.), Gekasz (Holevasz, 64.), Szamarasz Szövetségi kapitány: Fernando Santos
Oroszország: Malafejev - Anjukov (Izmailov, 81.), Ignasevics, A. Berezuckij, Zsirkov -Sirokov, Gyenyiszov, Glusakov (Pogrebnyak, 72.) - Dzagojev, Kerzsakov (Pavljucsenko, a szünetben), Arsavin Szövetségi kapitány: Dick Advocaat
Gólszerző: Karagunisz (45.)
Sárga lap: Karagunisz (61.), Holebasz (93.) illetve Anjukov (61.), Zsirkov (69.), Dzagoev (71.), Pogrebnyak (92.)
A csoport végeredménye: 1. Csehország 3 2 - 1 4-5 6 pont - továbbjutott 2. Görögország 3 1 1 1 3-3 4 - továbbjutott 3. Oroszország 3 1 1 1 5-3 4 4. Lengyelország 3 - 2 1 2-3 2
Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.
|