Az angol labdarúgó-válogatott szombaton 1-0-ra győzte le Belgiumot a Wembleyben.
Ünnepi hangulat volt szombaton a Wembley Stadionban két okból is: a Háromoroszlános válogatott meccsei mindig annak számítanak, illetve ezen a hétvégén ünnepli trónra lépésének 60. évfordulóját II. Erzsébet királynő.
A csapatok ugyanakkor nem kényeztettek el minket, az első félidőben nagyon kevés helyzetet dolgoztak ki a felek. Ráadásul az angol drukkerek többször is a szívükhöz kaphattak, előbb Ashley Cole húzta a lábát, majd Mertens lökte rá Cahillt Hart kapusra, a védőt le is kellett cserélni. Anglia a félidő hajrájában így is meg tudta szerezni a vezetést, egy belga védelmi hiba után Young adott forintos labdát Welbecknek, a Manchester United támadója pedig a kapus fölött a hálóba pörgetett.
A találkozó egyetlen gólja:
A második félidőben sem forogtak sokáig veszélyben a kapuk, majd a meccs hajrájában előbb Gillet, majd Defoe lőtt kapufát. Az eredmény aztán már nem változott, így az Európa-bajnoki főpróbát megnyerte az angol válogatott. Folytatás a lengyel-ukrán közös rendezésű kontinenstronán.
A társrendező Lengyelország mindeközben Andorra ellen melegített be az eseményre és hozta is a papírformát, 4-0-ra nyert a csapat. Dánia Ausztráliát győzte le 2-0-ra.
| Eredmények - felkészülési mérkőzések |
|
Anglia - Belgium 1-0 (1-0) Gólszerző: Welbeck (36.)
Lengyelország - Andorra 4-0 (3-0) Gólszerzők: Obraniak (13.), Lewandowski (37.), Blaszczykowski (39. - 11-esből), Wasilewski (77. - 11-esből)
Dánia - Ausztrália 2-0 (1-0) Gólszerzők: Agger (32. - 11-esből), Bjelland (68.)
|