19°C

Facebook

Lesz fedezet az asztalitenisz olimpikonok versenyeztetésére



Lesz fedezet az asztalitenisz olimpikonok versenyeztetésére
Pákh Imre szerint lesz pénz (MTI / Czimbal Gyula)

Csütörtökön több napilap is arról számolt be, hogy a Magyar Asztalitenisz Szövetség súlyos anyagi gondokkal küzd, a kasszája üres és tartozásai vannak.

"Erre reagálva az elnök úr mindenkit megnyugtatott. Azt mondta: pénteken leül a válogatott két szakvezetőjével, Téglás Péter női és Harczi Zsolt férfikapitánnyal, és megbeszéli velük a gondokat" - mondta Barsai Emese főtitkár, aki megerősítette azt az információt, hogy a két szakember levelet írt a tavaly május óta regnáló elnöknek, és ebben felvázolták, milyen nehézségekkel küzdenek.

A főtitkár hozzátette: a magyar válogatott részvétele a vasárnap kezdődő, dortmundi csapat-világbajnokságon egy pillanatig sem volt kérdéses, mint ahogy küldenek játékosokat az április közepén sorra kerülő európai olimpiai kvalifikációs versenyre, Luxemburgba, és várhatóan a május közepén esedékes dohai világselejtezős viadalra is.


"Az ugyanakkor tény, hogy az áprilisi, spanyolországi World Tour-tornára azért nem utazunk, mert túl drága lenne" - fogalmazott.

A londoni olimpiára eddig két magyar játékos, Póta Georgina és Tóth Krisztina kvalifikálta magát.

Az elnökségi ülésen döntés született arról is, hogy a jövőben Pákh Imre, valamint a szervezet két alelnöke, Jónyer István és Marschalek Ákos képviseli a sportágat a Magyar Olimpiai Bizottságban. Faragó Judit, a nemzetközi szövetség versenyigazgatója, a magyar szövetség korábbi főtitkára az ITTF-ben végzett munkája és időhiány miatt lemondott MOB-tagságáról.

Aktuális ajánlatok [x]

Ajánlott lap.hu oldalak: